2016. május 3., kedd

Mifelénk

Munka után, napsütésben sétáltam a lakótelepen és a házak előtt található kiskertekben fotóztam egy kis tavaszt :)






































2016. április 24., vasárnap

Kislánykorom erdejében

Míg kicsi voltam is rengeteget jártunk az erdőben. Sok posztot kezdek így, mert mindig élmény visszamenni ugyanazon helyekre újra és újra. Keresni a rejtett tisztásokat, emlékezni rá, hogy melyik különleges virág merre is található. Aztán régen még növényhatározóból kerestük, hogy milyen virágot is láthattunk, ma ez már mennyivel könnyebb :) Láttunk szarvasokat is, szökelltek mellettünk. Szóval a nagy szél és a felhők mögé eltűnt nap ellenére is csodás délután volt Apukámmal a Benikével.































2016. április 20., szerda

Vasárnapi tulipánok

Anyukám kapott tulipánhagymákat és most láthattuk meg milyen szépek is lettek.
Sopronban is fotóztam néhány tulipánt a Deák téren. Szóval ez a bejegyzés csak ezekről a számomra különlegesen szép virágokról szól.