A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Beni. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 19., vasárnap
Napkelte a Fertő tónál
A nyári szünet első napja és az én nyári szabadnapom hajnalán a Fertő tóhoz indultunk. Nem volt tükörsima a tó, mivel szeles volt a reggel, de felejthetetlen volt az a levegő és a madárcsicsergés.
2016. március 6., vasárnap
Tavaszodik az erdőben
Pénteken végre a sok eső után a nap is sütött egy kicsit. Mindjárt egy nagyobb sétát tettünk Fertőrákoson az erdőben, pont arra, amerre gyerekkoromban. Nem titok, leánykökörcsint szerettem volna fotózni. Sikerült is, bár még nagyon az elején van a virágzás.
A leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó, selymesen gyapjas évelő növényfaj.
Március-áprilisban nyíló virágai kékesibolya színűek, élénksárga porzókkal. A felálló kehelyszerű virágot, mely borús időben gyakran bókol, alul sallangos murvalevelek veszik körbe, hat, 4–5 cm hosszú kékeslila csészelevél díszíti. A szár csak a virágzás vége felé nyúlik meg, ekkor jelenik meg rajta a 3 örvösen álló, gallérozó fellevél, 2–8 mm-es, behajlított, keskeny sallangokkal. A terméskék egymagvúak, tollasak. A kifejlett növény 10–40 cm-re nő meg. Sztyepperéteken, szikla- és pusztafüves lejtőkön, erdőspuszta-réteken fordul elő. * Forrás: Wikipedia

Nagy meglepetésként láttam egy tavaszi héricset is.
Találkoztunk még virágzó som bokorral és fehér ibolyával is.
Címkék:
alak,
Beni,
drót,
erdő,
fa,
fehér ibolya,
kerítés,
leánykökörcsin,
március,
som,
szőrős,
tavasz,
út,
virág,
virágzik
Hely:
Fertőrákos, Magyarország
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)